Jogosultságkezelés

hivatalosan is kihirdették, hogy meg lesz tartva a BME 3. Nemzetközi 24-órás Programozói Versenye, így már lehet jelentkezni a hivatalos honlapján. Először egy elektronikus előválogató lesz túl sok csapat esetén (>40), aztán jön a kihívás május 16-18 között. Én ott leszek. :)

Nagyon nagy keletje van a Sun által fejlesztett Jxta csomagnak, mely peer-to-peer alkalmazások fejlesztését könnyíti meg, bizonyítja ezt, hogy túl van az egymilliomodik letöltésen.

Aki már próbált olyan szoftvert konfigurálni, ami a felhasználókhoz jogosultságokat rendel, azokat csoportba osztja, stb., tudja, hogy ahány szoftver (operációs rendszer), annyi megvalósítás és tudjuk, hogy ezen a téren a webes szolgáltatások sincsenek eleresztve. Úgy tűnik, erre mások is rájöttek, és a problémát az ilyen kompatibilitási problémáknál jól jövő XML formátumot lovagolták meg, és dolgoztak ki egy formátumot, XACML (eXtensible Access Control Markup Language) néven. Hogy ez el is terjedjen, az OASIS (Organization for the Advancement of Structured Information Standards ) konzorcium nyílt szabványnak kiáltotta ki. Tehát az XACML egy olyan kiterjeszthető nyelv, mellyel XML formátumban tudjuk a felhasználók erőforrásokhoz való hozzáférésének karbantartását szabványos formában leírni. Természetesen már található egy olyan könyvtár Java-hoz is, ami képes ezt a formátumot olvasni, és megfelelően értelmezni, így nem nekünk kell parser-t írni, csupán elég ezt az API-t megismerni, és használni. Ezt az implementációt a Sun készítette természtesen Java nyelven, további információk a project honlapján.