Statikus erőforrások cache-elése Spring MVC-vel

Webes alkalmazások esetén statikus erőforrásnak nevezzük a JavaScript, valamint a megjelenést biztosító CSS és képi tartalmakat. Ezek ritkán, tipikusan új alkalmazás verzió kiadásakor változnak, így remekül cache-elhetőek, tehermentesítve ezzel a hálózatot és a szervert.

A cache-elés egészen HTTP protokoll szinten támogatott, erről a Google is részletesen ír a HTTP caching oldalán. A cache-elés szabályozására alapvetően három eszköz áll rendelkezésünkre. Az egyik a Cache-Control szerepeltetése a válasz HTTP fejlécében. A másik ugyanott az ETag érték. A harmadik tulajdonképpen egy trükk, miszerint a változott erőforrást más URL-en publikáljuk.

Talán a legismertebb a Cache-Control használata. Az alapötlet az, hogy utasítjuk a böngészőt, hogy a letöltött erőforrást a meghatározott ideig ne töltse le újra, hanem amennyiben hivatkozás van rá, azt a lokális cache-ből szolgálja ki. Ehhez gyakorlatilag a Cache-Control fejléc bejegyzésnél meg kell adnunk a max-age értéket.

A következő fejléc bejegyzés tehát azt mondja meg a böngészőnek, hogy amennyiben a következő órában (60 * 60 másodperc) újra hivatkozás történik az adott erőforrásra, azt ne kérje el újra a szervertől.

Cache-Control: max-age=3600

Az Etag használata már ennél trükkösebb. Amennyiben a válasz fejlécben egy Etag bejegyzést küldünk, ez azonosítja az adott erőforrás verzióját. Így amennyiben a böngésző úgy dönt, hogy az erőforrást már nem szolgálhatja ki lokális cache-ből, visszaküldi az előbb kapott verzió azonosítót a kérés fejlécének If-none-match bejegyzésében. A szerver amennyiben úgy találja, hogy a nála nyilvántartott és a kapott verziószám megegyezik, nem küldi vissza az erőforrás tartalmát, csak egy 304 Not Modified státuszt. Ebből a böngésző tudja, hogy az erőforrás nem változott, visszaadhatja azt a cache-ből, így spórolva meg a hálózati forgalmat. Ha a szerver különbséget észlel, visszaadja a teljes erőforrást.

A Cache-Control bejegyzésnek további értékek is adhatóak. A no-store például azt mondja meg, hogy az erőforrást abszolút nem lehet cache-elni. A no-cache viszont azt jelenti, hogy ugyan a böngésző cache-elhet, de minden esetben kérdezze meg a szervert, hogy van-e új verzió. A private megjelölés azt jelenti, hogy a kiszolgált erőforrás egy adott felhasználóhoz tartozik, így közbülső eszközök azt nem cache-elhetik, kizárólag a felhasználó böngészője. (Létezik a public érték is, de ennek kiírása nem kötelező, hiszen a többi cache beállítás explicit jelzi, hogy a tartalom cache-elhető-e vagy sem.

Azonban a statikus erőforrások esetén ez az eszköztár számunkra nem megfelelő. Hiszen egyrészt szeretnénk nagyra állítani a cache időtartamát, hogy a lehető legkevesebb kérés érkezzen a szerverhez, azonban ha új verziót teszünk ki, azt szeretnénk, hogy a böngészők erről azonnal értesüljenek. Ehhez azon kívül, hogy a max-age értékét magasra állítjuk, még azt is meg kell tennünk, hogy az erőforrás címébe beletesszük a verziószámot is, például a következőképpen, ahol a verziószám az 1.0.

http://localhost:8080/css/1.0/jtechlog.css

Szerencsére a Spring ezeket alapból támogatja. A poszthoz szokás szerint megtalálható példa projekt a GitHub-on.

Kezdjük először a statikus erőforrások cache-elésével. Ehhez a következő XML konfigurációt kell használni, melynek természetesen van Java konfigurációs párja is.

<mvc:resources mapping="/css/**" location="/css/">
    <mvc:cache-control max-age="31556926" cache-public="true"/>
    <mvc:resource-chain resource-cache="false">
        <mvc:resolvers>
            <mvc:version-resolver>
                <mvc:fixed-version-strategy version="1.0" patterns="/**"/>
            </mvc:version-resolver>
        </mvc:resolvers>
    </mvc:resource-chain>
</mvc:resources>

Az adott kódrészlet azt jelenti, hogy a /css URL-en szereplő statikus erőforrásokat a Spring MVC szolgálja ki, méghozzá úgy, hogy azokat a webalkalmazás (WAR) css könyvtárából olvassa fel, és a válasz előállításakor elhelyezi a fejlécben a max-age értéket, melyet több, mint egy évre állít. Ahhoz, hogy feloldja az URL-eket, un. ResourceResolver példányokat kell deklarálni. A példában egy VersionResourceResolver van, mely egy FixedVersionStrategy osztályt használ, hogy az 1.0 verziószámot feloldja az URL-ben. Van ContentVersionStrategy is, mely MD5 hash-t generál a tartalom alapján. Ez nem túl erőforráskímélő, ezért ekkor mindenképpen állítsuk be a resource-cache attribútum értékét true értékre. (Fejlesztés közben maradjon false.)

Ahhoz azonban, hogy az URL-be be is kerüljön ez a verziószám, legegyszerűbb, ha egy ResourceUrlEncodingFilter osztályt használunk. Ez nem csinál más, mint a ServletResponse objektumot becsomagolja, és felülírja a encodeURL metódusát, hogy ezt hívva a megfelelő helyen bekerüljön a verziószám az URL-be. A következőképp deklarálhatjuk a web.xml fájlban.

<filter>
    <filter-name>ResourceUrlEncodingFilter</filter-name>
    <filter-class>org.springframework.web.servlet.resource.ResourceUrlEncodingFilter</filter-class>
</filter>

Ekkor a JSP-ben amennyiben a c:url taget használjuk, az URL kiegészül a verziószámmal. Azaz a következő JSP részletből:

<link href="<c:url value='/css/jtechlog.css' />" rel="stylesheet" 
	type="text/css" />

A következő HTML részlet generálódik:

<link href="/css/1.0/jtechlog.css" rel="stylesheet" type="text/css" />

A verziószámot több helyről is vehetjük, egy pár példát említ egy korábbi, Verziószám megjelenítése az alkalmazásban című posztom.

A böngésző Web Developer tooljában (Firefox esetén), vagy Developer tools (Chrome esetén) azt látjuk, hogy az első kérés 200 OK státuszkódot ad vissza, míg a másodikat már cache-ből szolgálja ki. Ne zavarjon meg minket, hogy refresh esetén (F5 billentyű) újra lekéri, ekkor már 304 Not Modified státuszt kapunk. A böngészőt kérhetjük arra, hogy ne használjon cache-t, és mindenképpen kérje le a tartalmat a szerverről, erre Shift+Refresh (Ctrl + F5 billentyűkombináció) megnyomásával utasíthatjuk.