Űrlap eredmények, könyvsorsolás

Visszatekintés 2011-re posztomban szerepelt egy kérdőív, melyet összesen 26 válaszadó töltött ki. Ezúttal is köszönöm mindenkinek a segítséget, ötleteket, jókívánságokat! A válaszadók között volt végzős egyetemista, junior, de 10-13 éve Java-ban fejlesztő senior, és vezető fejlesztő is. Kb. kétszer annyi senior fejlesztő töltötte ki, mint junior, pár vezető beosztásban dolgozó. Általában mindennel foglalkoznak (backend és frontend is, ismerik és használják a teljes stack-et), számomra meglepő módon csak kevesen írták csak az egyiket. Emellett kitöltötte olyan is, aki mindennapjaiban üzemeltet (is), oktat, tesztel, vagy a build folyamatokkal foglalkozik.

A témák, melyek érdeklik a válaszadókat, és akár konferenciákra is elmennének azzal kapcsolatban, nagyon változatos. Nem volt egyszerű összesíteni, de nem akartam feleletválasztással megkötni a kezeteket, de így is sokan a zárójelbe tett ötletekből csemegéztek. Amiről a válaszadók legszívesebben olvasnának, az magasan a különböző módszertanok, kb. dupla annyian szavaztak rá, mint a második helyezettre. Ahhoz képest, hogy az az elterjedt hit, hogy a fejlesztők nem szeretnek tesztelni, a második helyen a tesztelés/teszt eszközök bemutatása végzett. Számomra meglepő volt, hogy alap JDK-s dolgokról is szívesen szeretnek olvasni, nem kell mindig más technológia után kutakodni. Ezt megerősíti az is, hogy a Java memóriakezelés, szemétgyűjtő algoritmusok postom is kiemelkedően látogatott. Számomra furcsa, hogy az OSGi-t egy ember említette meg, úgy látszik csökken a népszerűsége. A konferencia fő érdeklődésre számot tartó témái: Java 7 újdonságok, Java EE, cloud, SOA és mobil fejlesztés. Egyrészt nagyon jól csinálják a mostani konferenciák szervezői, mert minden ezekről szól. Másrészt az nagyon érdekes, hogy a válaszadók ezeket a témákat általában nem jelölték meg, hogy a blogomon olvassanak róla. Harmadrészt a JavaFX szinte senkit nem érdekel. A SOA, bár sokan elcsépelt buzzwordnek tartják, mégis előkelő helyen van. A Java jövőjével kapcsolatban általában nincsenek nagy félelmek. A hype ugyan alábbhagyott, de azért mindenki szereti (különben nem olvasnák a blogot), és kivár. Többeknek nem tetszett az Oracle felvásárlás, de szerintük azért talán a Java jövőjét nem fenyegeti.

És akkor kicsit a statisztikáról is. A legtöbb válaszadó nem kizárólag Java-ról akar olvasni. Az olvasók felének jó így a szint, másik fele azt választotta, hogy legyen általános és technikai is. A válaszadók többségének jó így a postok hossza, sokan nem bánnák, ha a hosszúak között lennének rövidebbek is.

És akkor a jövőről. Az űrlap kitöltése alapján azt látom, hogy gyökeres változtatásra nincs szükség. Témák tekintetében a JDK-val és a teljesítményhangolással foglalkozó postokat is igyekszem írni. A válaszadók gyakran való életbeli példákat szeretnétek. Talán nem hangsúlyozom eléggé, de a postok nagy részének alapja egy probléma, amibe a való életben futok bele. A mögé teszek egy kis hátteret is, és a probléma megoldását is megírom. A későbbiekben igyekszem a konkrét környezetet jobban bemutatni. A elvekkel, módszertanokkal, megmondásokkal kapcsolatban van egy kis félelmem. Ugyanis a technológiák, eszközök általában egzakt valamik, amiről viszonylag objektíven lehet írni (mármint egy probléma egy eszközben való megoldásáról, nem magáról az eszközről). Az elvek nem mindig ilyenek, nagyon kevés általánosan elfogadott alapszabály létezik. Gondoljunk bele, hogy pl. a singleton is mennyire megosztja a fejlesztőket, de beszélhetnénk itt a CI-ről, AOP-ről, agilis fejlesztésről, extrém programozásról, TDD-ről, stb. Általában megpróbálok objektív maradni, de így sem mindig sikerül. Ilyen jellegű postokra inkább az év közepétől számíthattok. Másik téma, amiről mindenképpen többet szeretnék írni, az a tesztelés, teszt vezérelt fejlesztés. Amiről biztos, hogy nem fogok írni a közeljövőben, az a JavaFX, OSGi és a JVM-en futó alternatív nyelvek. Tudom, az utóbbi többeknek kedvence, de jelenlegi munkámban még nem látom az alkalmazhatóságukat, nem tartom őket annyira kiforrottnak sem, és a csapat, amelynek tagja vagyok, sem rendelkezik elegendő kompetenciával, hogy be mernénk vetni. Szabadidőm inkább a Java közli technológiáknak szentelem. Egyedül a Jython, ami néha-néha előkerülhet, a többi addig nem, míg megfelelően el nem terjed. A témákat megpróbálom sokszínűen tartani, a szintet sem módosítom. Alapvetően a hosszabb cikkekre fogok továbbra is koncentrálni, de igyekszem rövidebb cikkeket is beszúrni. Köszönöm a javaslatokat, hogy több forráskódot és képet szerepeltessek, ezeket is igyekszem betartani.

A Java 2 útikalauz programozóknak című könyvet i***a@gmail.com e-mail címmel rendelkező válaszadó nyerte, már tud róla, gratulálok!